Ami akkor fogadott megállította a szíveresem és a lélegzetem, kezemet pedig heves cselekvésre bírta.
Belehasított a térdembe a fájdalom ahogyan lerogytam hozzá a földre,és az oxigénes maszkot próbáltam rátenni,félig ébren félig eszméletlenül feküdt a padlón,cigi csikkekkel körülvéve,már rég nem kapott levegőt,és nem kapkodott érte!A szemei sóvárogón követték a kezem ahogy ráteszem a maszkot holott úgy éreztem nekem is szükségem lenne most a levegőre.
-Mit művelsz???-Támasztottam erőtlen levert testét a falnak.Ziháltam ,félelmemben és könnyes dühroham környékezett.
Legszívesebben felpofoztam volna!
Csodálóan nézett rám,mintha egy angyal lennék ,egy földöntúli lény,maga a fény amiben beletud nézni és mégsem vakul meg.Ahogy az ö lélegzetei rendezettebbek lettek,a görcsbe rándult testemet elöntötte a megnyugvás.De még mindig levegőért kapkodtam,mérgemben,ijedtemben!
Sokkosan mellévergődtem a földre,csak ültünk a szobákban szótlanul a padlón,világunk romjain,a helyen ahova elbujtunk ,ahol önmagunk voltuk.De mára már csak romok,fülledt ágy takarok helyett,rongyá gyűrt ágy,rendetlenség,füst és egy önmagát gyászoló lélek.
-Miért csinálod ezt velem?-Nyögtem ki a sírástól belém szorult hangon.
Némán dőltünk a falnak,felém vezette elárvult színtelen tekintetét.
-Te nem érted ugye?-nyavalyogtam tovább...-Miért vagy ennyire önző? Magadnak való? Nem érted hogy szenvedek???
-Ordítottam rá,a könnyeimet erőből törölve megfájult az arcom.Nem törődve a hisztimmel,lenézett a kezünkre,pont ugyan úgy vetődtek egymás mellet mint akkor,aznap..
Próbát tett s felidézte magában a pillanatot,mintha csak elakarta volna magával hitetni hogy ugyanazok vagyunk.A kezeink egybeforrtak ,Sírtam...
-Ha magadat ölöd meg, engem is meg ölsz tudod?-Nézem szemeibe könyörgőn. Fogalmam sincs honnan merített erőt,de magára húzott.
Örült vágyaimat a szemében láttam,erőtlen kezei blúzom alatt égtek.
Letéptem róla a maszkot...Mintha csak irigykednék hogy átvette helyemet minden nap az pihenhet ajkán s ad neki erőt,De ma nem! Most nem!!!
Örülten csókoltam,ahogy csak meglevő erőmből telet,megszabadított az engem láncoló ruhámtól.
Mintha erő járta volna át,mintha szorított is volna,érezte a böröm illatát,a hajamba temette arcát,és csókaival kergetett az egekig.
Mély sóhajaim,elvágtak minden külső zajt,zsibbadt testem körülfonta öt,Úgy érzem erős,de a látvány most sem hazudott nekem.
Kirajzolódó bordáit,szinte színtelen bőre borította,önmaga árnyéka.Mint akibe csak hálni jár a lélek
Együtt haltunk meg! A gyönyörök kínjában. A színtelen fekete fehér élettelen világunkban,
mi mindig ujabb és színesebb volt,most fáradtan ébresztgettük.
Akartuk hogy éljen még!De mint minden ez sem tarthatott örökké,szavaimat a szájába olvastam.
" Ne ölj meg kedvesem!"
Végighúzta a kezét a meztelen hátamon,és magára terített,átfontam és pihentem a nyakán.
Mintha néma lenne...De ölel,és simogat.Majd könnyes percekkel később eltolt magától...
.A vissza húzása a gyomromban csomót kötött, a csókot úgy vette el tőlem,mintha örökre akarná
A sírba akarja vinni...!
-Menj el!-Nyögte fel halkan. Már megszoktam,most nem tudott magán eléggé uralkodni de ez nem változtat semmin.Nem visszakoztam.
-Jó,de könyörgöm,ne csinálj még egyszer ilyet! -Suttogtam,és már adta is vissza a kezembe a letépett ruhadarabot.-Nem ölek meg,szerelmem...!-Először nevezett így! Azóta is csak ezt hallom!
A mámorból újra a pokolba,ez akár egy film vagy ez jól megirányzott költemény is lehetne,de nem csak éreztem...Azóta is érzem...
Egy Évvel korábban....
Dzsuliana: 2016.
Don't Kill me my Darling
Szorít!
Annyira szorit,feszül,és nem enged, magamra pillantva a tükörben,nem látok mást csak hófehér habokat.
Csillogó köveket,mik virágok formájában futnak végig a csipkén. Lefüzve a karjaimat,körbe ölelve a testemet,zárt szegélyekbe bujtatva
a napcsókolta barna börömet. Alacsony formámat,kerek kebleimet és kislány énemet leszoritva elöviritva a nöt.
Vagy az asszonyt?
A menyecskét?
Vagy az évtizedek ota szokássá vált kötelezö tradiciót? A szüzet? Vagy a bolondot aki zuhan?
DE hol vagyok én? A zöld macska szemeim szinte megkarcolák a tükröt. Szépek! Talán kicsit könnyesek.
Nem ugy mit a torkom ami olyan száraz hogy hamarosn a saját véremet nyelem....Aztán felébredek....
Kicsny szobám ölel körbe,a nap még viháncolt örömében a falamon,szeptemberi szél fúj,langyos és hívogató.
Felülök és nagy levegöt veszek,a tenyerembe temetem az arcom és érzem megremeg a gyomrom.
Ma van az a nap!
Az a nap amikor végleg búcsut mondok a múltamnak,és teszek mindenre ami eddig szorított!!!
Nagy röptében fel is kelek,anyu már fözi odakint a kávét a konyhában,s közben apu gyözködi arról hogy amit tenni késülök nem kislányos butaság.
Én vagyok Dzsuliana,a lány aki azt hitte elcseszte az egész életét,de most látok!
A nem látom azt a drága csipébe kötözött menyasszonyt,nem látom a szememben a könnyeket,és a torkom orditásra is kész ha ugy akarom.
Azt hiszem! A hajam hosszú barna hullámokban hullik a vállamra,a zöld szemeimben megcsillan a nap ami besüt az ablakomon,és csillogóvá teszi.
Telt ajkaimra barna matt ruzst teszek,és lejjebb huzom magamon a fekete szoknyát,szigorúan dérd alá.
Hogy apú semmi kivetni valót sem találjon...Az illatom száll a levegöben,szinte betölti a házat a kávéval keveredve.
Meglátom anyámat,amint mosolyogva felém repül és a bögrémet tartja felém.
Szemei karikásak,és 10 éve ugyan azt a selyemköntöst viselve kiván nekem jó reggelt.
De ez a nap más...Apu szigorú tekintetébe ütközve összébb huzom a magasarkumat,mintha csak a rendezettségemmel akaránam erösiteni a szavam,és
a tettem. -Elviszelek!
Ö vitt el...Ö! Oda ahonnan már sosem volt vissza ut! Ahogy kitett oda valahogy megszüntem az ö kicsi lánya lenni,végleg,és talán ujból.
"A láthatatlan,választ,vagy látva látattja magát,vagy örökre megbújik az árnyékban.,,
Így most itt vagyok Budapest egyik irodalmi kurzusán a tanfolyam 4 hónapos.És igen! Itt állok hatalmas mély levegővel a tüdőmben,
izzadtsággal áztatott kezekkel markolom a táskám,és állok elébe az életemnek.
Remegő lábakkal indulok felfelé a lépcsőn.
Egyetlen vágyam volt 10 percel később megtalálni az osztályomat,hatalmas volt az aulában a körforgás mindenki szaladgált mint a mérgezett egerek
Mivel ez a Budapesti Corvinus egyetem csupa stréberrel van tele elit emberek.És én nagyon kicsinek érzem magam.
-Szia! Te is az irdalni kurzusra jelentkezel? -Szólitottam meg egy kedvesnek tűnő lányt, nem sokkal lehetett idősebb mint én és szimpatikus volt.
Addig míg meg nem szólalt.
-Deogy is a Gy P -s Írok az emeleten gyülekeznek!-Forgatja rám a szemeit,mintha csak valami ostobaságról beszélnék,mintha itt is számkivetett
lenne az ami nagyon is ide való. Lehet hogy az inteligencia és az irodalom,néha nem is kéz a kézben jár?
-Aha azért kösz....
Milyen kedves... gy p-s irok! Ö meg gondolom miniszter asszonynak készül...Megvan!!!
Következő próbálkozás! :Elnézést itt lesz az irodalmi tanfolyam? Kérdeztem meg egy kedvesnek tűnő kosztümös hölgyet.És ö valóban kedvesnek bizonyult.
Igen drágám! Nemsokára kezdödik hamarosan itt lesz Dénes tanár ur menny csak be a terembe.
Köszönöm szépen! -Rebegtem össze majd be is ügyetlenkedtem magam a terembe.Igen féltem csak ugy araszolgattam,
ÉS nagyon nem erre számitottam az épület leglepukkantabb termében kb 30 diák tömrödött be,voltak köztünk kb olyan idösek is mint apuék.
Mindenki ugy beszélgetett, mint akik évek ota ismerik egymást a terem szürke,négy ablakkal,régi bordó függönyökkel,és furcsa,émejgös szaggal.
Halk köszönésemet kevesen viszonozták,aztán következö célom az volt hogy keresek egy padot,ami közel áll egy ablakhoz.
Leteszem a táskám,nem szeretnék esetlennek tűnni,de egy olyan lánynál aki magántanulóként végezte el a gimnáziumot,talán elnézhetö hogy botladozik ha visszakerül egy
közösségbe,és az iskola padba.
-Szabad ez a hely? -Tette fel a kérdést egy 30 -as nöci kiskosztümben.Tejfehér arca rámmosolyog,csinos kontyba tüzte szöke haját,szemei amilyen kedvesek olyan táskásak és karikásak.
-Igen,gyere csak!
-Lilla!-Nyujtja a kezét.
-Dzsuliana! -Mosolygom rá.Aztán kezet fogunk,remélem nem érezte mennyire izzad a kezem.
-Ejha,ez különleges név!
-Köszönöm szépen.
Kibontakozásra váró beszélgetésünket a beesö tanárúr érkezése szakitotta félbe.
-Oh jessusom,poros a pasi!-Sugta oda Lilla.-Öreg és zuzott,ez vagy pedáns lesz és sét szadiz,vagy nem tanit semmit.-Rémültem rápillantok.-Majd figyeld meg,-Bólogat majd
tulesünk a bemutatkozáson--
Csak egy laza beszegetés keretein belül
vázolta hogy körülbelül miről is fog szólni és mint is fogunk tanulni ezen a iródalmi Kurzuson.
Keményen ecsetelgette hogy ettől mi ne képzeljük magunkat Jane Austinnak,vagy William Shakespeare-nek. Hisz ez csak egy lépcsöfok.
Csak is rajtunk múlik ki és mikor lesz belőlünk...-Ezzel teljesen egyetértettem.
Ittam minden egyes szavát az erősen őszülő magas és nagyon előzékeny tanárárurnak
aki vékony keretes szemüveget viselt és feltűnően sokat dörzsölte az öszborostás állát.
A beszélgetés után minenki röviden bemutatkozott,voltak akik újságírónak készültek,voltak akik csak a helyesírásukat csiszolgatták itt mert pl:.jól menő cégekhez járkálnak az önéletrajzukkal
hogy végre felvegyék őket titkárnak vagy épp helyettesnek.
Nagyon kevesen voltunk akiket tényleg csak is kizárólag a művészet érdekelt a versek szonettek,novellák regények irása...
Elkezdtem feszengeni sőt inkább furcsálkodni,nem voltam ezek után tejesen biztos benne hogy jó helyen vagyok.
A 30 fős osztályból kb 8-10 ember akar író lenni.Ha jól tippelek! Ezen nagyon megvagyok lepödve,lehet hogy eddig begobozba éltem,egy ködös kis világban de
amikor meghallom azt hogy Irodami kurzus. Sok sok iróra gondolok. Szóval ilyen az elképzelés vs valóság?
-Rafael Dzsuliáná.-Szólit meg érces hangon a tanár ur,mire rögtön ugrok egy picit a székemen.
-Igen itt vagyok.
-Kegyed mi járatban?
-Én irónö szeretnék lenni,-jelentettem ki tejes magabiztosságal.
-Egy ujjabb álmodozó.Had kívánjak nagyon sok szerencsét szüksége is lesz rá!-Ez rosszul esett,muszáj erre indokot kérnem,hiszen én teljes meggyrzödéssel vagyok az iránt hogy
iródalmi tanfolyamra,igen is több írónak készülö jellem kellene hogy jelentezzen,mint aszisztesns.
Miért nézett rám mindenki ugy mintha, természeteletti erö birtoklásásról szeretnék tanulni?
-Elnézét Uram ezt kifejtené bővebben?-Hangom mostmár sokkalta puhatolozobb.
-2016-ot írunk hölgyem mostanság az emberek csak akkor olvasnak mást a közösségi felületeken kívül mást ha jólfizetö állást akarnak!
-Erre páran felkacagtak.
-Én nem hagytam annyiban értetlenkedve felcsattantam. (persze csak jól nevelten,és hallkan)
-Az imént azt mondta hogy ez csak egy lépcsőfok ahoz amik szeretnénk lenni!
A jokivánságait köszönöm szépen,De nem az a célom hogy milliókat keressek a könyveimmel!
Én ezért élek....Képzelje csak Jane Austin életét írás nálkül! -A tanár Úr mosolygott.Éreztem magamon hogy sokan rám pillantanak.
Még az a sötétbarna bőrdzsekis fiú is akiből csak a dus oldalra fésült haját láttam eddig meg a hatalmas fekete keretes szemüvegjét.
-Lévai J.Deniel -Jól mondom?
-Jól tanár úr! Én szintén írónak készülök!
-Úgy néz ki sok írónk akad! És milyen formát kedvel a legjobban?
-Az élet formát!
-Erre felkacagott a tanár. Engem viszont egyátalán nem mulatatott,inkább érdeklödésre birt.
A finom ám kissé rekettes féfihangot megkarcolta a céltudatosság.
-Ezt most hogy érti? Minden érdekli?
-Minden ami kifejez,és átadható!
-Mosolyra huzodott a szám,ö pedig a válla mögé pillantott, akkor egyből éreztem hogy nem leszek egyedül az érveimmel...
***
Egy meleg Capuciono,és a könyvem amit már 4 napja olvasok s lassan a végére érek.
Az egyetem előtti lépcsősor legfelső fokára húzódtam hiába szép az épület belső tere de mégis ez volt a legszimpatikusabb hely.Pedig szakad az eső.
Hallottam hogy valaki mellém lép és sötét füstöt fújt rám, és a könyvem lapjaira.
Felpillantottam és a vastag szemüvegkeretes fiú állt keresztbe tett lábakkal és kezekkel melletem,pontosabban az oszlopnak támaszkodva minek én is.
-Jól beoltatod a tanárt.-Szolt hozzám és lépett lefelé két lépcsőfokot majd leült és a cigiébe újra beleszívva így folytatta-Elmész egy irodalni kurzusra,és beoltanak hogy miért akarsz író lenni?!
Felszisszen mélyen-Ez fáj!-Nézett maga elé majd a füsttel összemosódott esőcseppeket figyelte amik az alsó lépcsőket ütötték vágták.
-Igen...Szegem le az arcom,és közben arra leszek figyelmes hogy a kezét felém tartja-Deniel.-Vizszinü szeme,az egyémmel találkozva,elidöz egy percet.
-Dzsuliáná.-Kezem nekinyútjom,aztán sietve elengedem.
-Nagyon szép neved van....-Dzsuliáná-Izlelgeti-nagyon tetszik.
-Ma már te vagy a második akinek tetszik! Köszönöm!-Derülök felé,és azon filózom összecsukjam-e a könyvem.
-Dzsuliana...Jó kimondani képes leszek csak azért jóban lenni veled hogy így hívhassalak.-Felnevetek...
-Mit olvasol? Amugy,zavar hogy ide ültem?-A hanga olyan mint egy romantikus filböl valami szexi pasié.Olyan sikamlos,rekedtt és már-már érzéki.
De az ábrázata egyátalán nem az!
-Nem...-Bököm ki,de valójában nagyon is feszéjez a helyzet,nem szertném hogy oktalanul lássanak egy pasival. Akkor aztán felröppenne a plyetyi,a növéren undok sogornöje
lenne a fö hirvivöje annak hogy Dzsuliánának "viszket". Pedig pont nem vágyon semmiféle férfira,föleg nem egy ilyen Lévai,bagolyképü Deniel -cimü
abrázatra aki pont nem az én
esetem.Lejjebb huzom a térdem alá a szoknyám,és közben lesütöm a szemeimet,ha most becsuknám a könyvem,azzal azt jelezném
hogy maradjon,ha nyitva hagyom s néha-néha pillantok rá,az talán tiszteletlenség,de mindenképp jelzö arra hogy tünnjön el.
Nincs kedvem pont egy olyan himnemü lény miatt bajba kerülni aki fikarcnyit sem a zsánerem.
-Akkor jó csak azért mert elég zavartnak tűnsz! Vagy mindig ilyen vagy?-Persze hogy zavartnak tünök!
Roma származásu lány vagyok,aki egyátalán nincs szokva himnemüek jelentlétével akinknek......várjunk csak mint is mondott? (Ilyen???)
-Milyen??
-Olyan kis fura.-Dörzsöli meg az állát.
-Nem vagyok fura!-Huzom össze a szemöldököm,visszakozva.
-Nee ne szégyelld a fura az jó!
-Felugrik a szemöldököm,és elveszek abba a két szóban. A Fura az Jó! A furát és a jót kevesen kacsolják össze. Külömben is ki ö ahoz hogy megmondja
milyen vagyok,10 perce sem beszélünk.A könnyvemre pillant,aztán átnul a lábam felett és becsukja az az ölemben.
Remegnek a lábaim,most azonnal képes lennék felpattani,érzem hogy közelsége felmelegiti az arcom.A francba is,nem vagyok szokva a férfi közeséggel.
Feszéjezett vagyok!!! Mély levegö Dzsuliana....
-Jon Courtenay Grimwood: Száműzött Angyal.-Mondtam ki halkan és mutattam a borítóját a könnyemnek.Ekkor elvette a kezét, (Halelujah)
-Nem ismerem,jó?
-Hát kinek mi tetszik... Mondjuk van benne olyan ami kifejez és átadható.-Ismételtem neki vissza a saját szavait.
-Furcsán elmosolyodott és elnyomta a cigiét.Talán nem is színtiszta mosoly volt csak egy arc összerándulás ami a csodálkozást fejezte ki hogy megjegyeztem amit mondott.
-Tetszett amit mondtál!-Vallom be,aztán végül nem nyitom ki ujra a könyvet,becsusztatom a táskámba.
-Kösz...-Nézett egy pillanatig a szemembe majd a kabátja zsebében kezdett kutakodni. Egy pipát vett elő olyat mint amit az asztmások szoktak használni.
És egyet fújt be magának.
Ööö...ne haragudj hogy beleszólok de még én viselkedem furán? Az előbb nyomtad el a cigidet most meg....? Miért cigizel ha asztmás vagy?
-Hümmögött valamit magában miközben egy győzedelmes mosoly kerülgette a száját és felém hajolva így szolt: -Ez egy harc!
Ez egyszerre figyelem felkeltő és beteg is kezd lenni azt hiszem picit félek tőle! Talán,többröl van itt szó mint szimplán arról,hogy ö egy férfi,
és ezért lennék kissé zavarban,na jó ez Férfi szó enyhe tulzás!
Egy kölyök képü pasi! Baglyosvonásokkal,de amit hangot ad a szemeiböl jövö "valaminek" amitöl kicsit visszafullad belém a levegö,olyan
másnak látszik mint az utcán szembejövö,huszonéves koroszály himjei. Biztosan a világitó kék szemei miatt.
-Nem érted mi?-Rázom a fejem.Miféle harcrol beszél? Kátránnyal nem lehet legyözni a asztmát!
-Adok okot a betegségem létezésének,nincs rá magyarázat hogy miért vagyok asztmás.
Te is lehetnél vagy Ö is nézett a jóval mellettünk elhaladó lányra.
De nem! Én vagyok!Ha csak úgy magamtól befulladok, mert amugy ez bármikor megtörténhet, és nem csak akkor a zaklatott vagyok,
akkor miért ne adjak igazi okot?
De ezzel magadnak ártasz! Húztam össze a szemeimet és vesztem el az övéiben azt hiszem nem teljesen kék.
Van benne egy pici zöld is. Szép mély tekintete van,olyan titogzatos,de mindenképp öszinte.
Már nem zavar a jelenléte,pedig kellene,apu mingyárt itt lesz értem
-Most se érted!-Tul sokat hallgatok,biztos azt hiszi hüjének nézem,vagy ö néz lassan engem annak...?
-De értem! Ha rosszul vagy van mire fogni,nincs benned a kérdés hogy miért vagyok pont....
-Én ilyen nyavalyás,igen!-Fejezte be a mondatot ön elégedetten.
-Fura vagy!-Mosolyogtam.
-Te meg gyönyörű!-Az arca nyugott és öszinte,tény ként költe,nem dícsszóként.
Semmiféle hátsó szándéka sincs ö nem az a pasi aki így akar egy 20 perces örömmámorra elcsalni majd eljátszani hogy sose látott.
Most erre mégis mit mondjak? Jobb lesz ha megyek!
-Köszönöm majd fogtam a cuccaimat és felálltam.
-Rosszat mondtam?
-Nem dehogy is szia.És otthagytam mint egy idióta elszaladtam a legközelebbi pékségig és telefonáltam apunak hogy odajöjjön értem.
Az alibim az volt hogy szomjas voltam. Ugy viselkedtem mint egy buta kislány? Nem...csak annak érzem magam,szokszor megjátszom
hogy még mindig 14 éves vagyok,anyúék kislánya.Hol ott ez már rég nem igy van.
Talán ezzel akarok vezeleni amiért csalódniuk kellet bennem. Senkit nem akrtam bántani.
De bagolykéű igazat mondott,Tényleg fura vagyok,a cigányság számára igen az vagyok!
Ccc...Még hogy a fura az jó...!
ugy vette el töllem,mintha örökre akarná.
EGy Éevvel korábban....
Dzsuliana: 2016.
Romlás
Don't Kill me my Darling
Szorít!
Annyira szorit,feszül,és nem enged, magamra pillantva a tükörben,nem látok mást csak hófehér habokat.
Csillogó köveket,mik virágok formájában futnak végig a csipkén. Lefüzve a karjaimat,körbe ölelve a testemet,zárt szegélyekbe bujtatva
a napcsókolta barna börömet. Alacsony formámat,kerek kebleimet és kislány énemet leszoritva elöviritva a nöt.
Vagy az asszonyt?
A menyecskét?
Vagy az évtizedek ota szokássá vált kötelezö tradiciót? A szüzet? Vagy a bolondot aki zuhan?
DE hol vagyok én? A zöld macska szemeim szinte megkarcolák a tükröt. Szépek! Talán kicsit könnyesek.
Nem ugy mit a torkom ami olyan száraz hogy hamarosn a saját véremet nyelem....Aztán felébredek....
Kicsny szobám ölel körbe,a nap még viháncolt örömében a falamon,szeptemberi szél fúj,langyos és hívogató.
Felülök és nagy levegöt veszek,a tenyerembe temetem az arcom és érzem megremeg a gyomrom.
Ma van az a nap!
Az a nap amikor végleg búcsut mondok a múltamnak,és teszek mindenre ami eddig szorított!!!
Nagy röptében fel is kelek,anyu már fözi odakint a kávét a konyhában,s közben apu gyözködi arról hogy amit tenni késülök nem kislányos butaság.
Én vagyok Dzsuliana,a lány aki azt hitte elcseszte az egész életét,de most látok!
A nem látom azt a drága csipébe kötözött menyasszonyt,nem látom a szememben a könnyeket,és a torkom orditásra is kész ha ugy akarom.
Azt hiszem! A hajam hosszú barna hullámokban hullik a vállamra,a zöld szemeimben megcsillan a nap ami besüt az ablakomon,és csillogóvá teszi.
Telt ajkaimra barna matt ruzst teszek,és lejjebb huzom magamon a fekete szoknyát,szigorúan dérd alá.
Hogy apú semmi kivetni valót sem találjon...Az illatom száll a levegöben,szinte betölti a házat a kávéval keveredve.
Meglátom anyámat,amint mosolyogva felém repül és a bögrémet tartja felém.
Szemei karikásak,és 10 éve ugyan azt a selyemköntöst viselve kiván nekem jó reggelt.
De ez a nap más...Apu szigorú tekintetébe ütközve összébb huzom a magasarkumat,mintha csak a rendezettségemmel akaránam erösiteni a szavam,és
a tettem. -Elviszelek!
Ö vitt el...Ö! Oda ahonnan már sosem volt vissza ut! Ahogy kitett oda valahogy megszüntem az ö kicsi lánya lenni,végleg,és talán ujból.
"A láthatatlan,választ,vagy látva látattja magát,vagy örökre megbújik az árnyékban.,,
Így most itt vagyok Budapest egyik irodalmi kurzusán a tanfolyam 4 hónapos.És igen! Itt állok hatalmas mély levegővel a tüdőmben,
izzadtsággal áztatott kezekkel markolom a táskám,és állok elébe az életemnek.
Remegő lábakkal indulok felfelé a lépcsőn.
Egyetlen vágyam volt 10 percel később megtalálni az osztályomat,hatalmas volt az aulában a körforgás mindenki szaladgált mint a mérgezett egerek
Mivel ez a Budapesti Corvinus egyetem csupa stréberrel van tele elit emberek.És én nagyon kicsinek érzem magam.
-Szia! Te is az irdalni kurzusra jelentkezel? -Szólitottam meg egy kedvesnek tűnő lányt, nem sokkal lehetett idősebb mint én és szimpatikus volt.
Addig míg meg nem szólalt.
-Deogy is a Gy P -s Írok az emeleten gyülekeznek!-Forgatja rám a szemeit,mintha csak valami ostobaságról beszélnék,mintha itt is számkivetett
lenne az ami nagyon is ide való. Lehet hogy az inteligencia és az irodalom,néha nem is kéz a kézben jár?
-Aha azért kösz....
Milyen kedves... gy p-s irok! Ö meg gondolom miniszter asszonynak készül...Megvan!!!
Következő próbálkozás! :Elnézést itt lesz az irodalmi tanfolyam? Kérdeztem meg egy kedvesnek tűnő kosztümös hölgyet.És ö valóban kedvesnek bizonyult.
Igen drágám! Nemsokára kezdödik hamarosan itt lesz Dénes tanár ur menny csak be a terembe.
Köszönöm szépen! -Rebegtem össze majd be is ügyetlenkedtem magam a terembe.Igen féltem csak ugy araszolgattam,
ÉS nagyon nem erre számitottam az épület leglepukkantabb termében kb 30 diák tömrödött be,voltak köztünk kb olyan idösek is mint apuék.
Mindenki ugy beszélgetett, mint akik évek ota ismerik egymást a terem szürke,négy ablakkal,régi bordó függönyökkel,és furcsa,émejgös szaggal.
Halk köszönésemet kevesen viszonozták,aztán következö célom az volt hogy keresek egy padot,ami közel áll egy ablakhoz.
Leteszem a táskám,nem szeretnék esetlennek tűnni,de egy olyan lánynál aki magántanulóként végezte el a gimnáziumot,talán elnézhetö hogy botladozik ha visszakerül egy
közösségbe,és az iskola padba.
-Szabad ez a hely? -Tette fel a kérdést egy 30 -as nöci kiskosztümben.Tejfehér arca rámmosolyog,csinos kontyba tüzte szöke haját,szemei amilyen kedvesek olyan táskásak és karikásak.
-Igen,gyere csak!
-Lilla!-Nyujtja a kezét.
-Dzsuliana! -Mosolygom rá.Aztán kezet fogunk,remélem nem érezte mennyire izzad a kezem.
-Ejha,ez különleges név!
-Köszönöm szépen.
Kibontakozásra váró beszélgetésünket a beesö tanárúr érkezése szakitotta félbe.
-Oh jessusom,poros a pasi!-Sugta oda Lilla.-Öreg és zuzott,ez vagy pedáns lesz és sét szadiz,vagy nem tanit semmit.-Rémültem rápillantok.-Majd figyeld meg,-Bólogat majd
tulesünk a bemutatkozáson--
Csak egy laza beszegetés keretein belül
vázolta hogy körülbelül miről is fog szólni és mint is fogunk tanulni ezen a iródalmi Kurzuson.
Keményen ecsetelgette hogy ettől mi ne képzeljük magunkat Jane Austinnak,vagy William Shakespeare-nek. Hisz ez csak egy lépcsöfok.
Csak is rajtunk múlik ki és mikor lesz belőlünk...-Ezzel teljesen egyetértettem.
Ittam minden egyes szavát az erősen őszülő magas és nagyon előzékeny tanárárurnak
aki vékony keretes szemüveget viselt és feltűnően sokat dörzsölte az öszborostás állát.
A beszélgetés után minenki röviden bemutatkozott,voltak akik újságírónak készültek,voltak akik csak a helyesírásukat csiszolgatták itt mert pl:.jól menő cégekhez járkálnak az önéletrajzukkal
hogy végre felvegyék őket titkárnak vagy épp helyettesnek.
Nagyon kevesen voltunk akiket tényleg csak is kizárólag a művészet érdekelt a versek szonettek,novellák regények irása...
Elkezdtem feszengeni sőt inkább furcsálkodni,nem voltam ezek után tejesen biztos benne hogy jó helyen vagyok.
A 30 fős osztályból kb 8-10 ember akar író lenni.Ha jól tippelek! Ezen nagyon megvagyok lepödve,lehet hogy eddig begobozba éltem,egy ködös kis világban de
amikor meghallom azt hogy Irodami kurzus. Sok sok iróra gondolok. Szóval ilyen az elképzelés vs valóság?
-Rafael Dzsuliáná.-Szólit meg érces hangon a tanár ur,mire rögtön ugrok egy picit a székemen.
-Igen itt vagyok.
-Kegyed mi járatban?
-Én irónö szeretnék lenni,-jelentettem ki tejes magabiztosságal.
-Egy ujjabb álmodozó.Had kívánjak nagyon sok szerencsét szüksége is lesz rá!-Ez rosszul esett,muszáj erre indokot kérnem,hiszen én teljes meggyrzödéssel vagyok az iránt hogy
iródalmi tanfolyamra,igen is több írónak készülö jellem kellene hogy jelentezzen,mint aszisztesns.
Miért nézett rám mindenki ugy mintha, természeteletti erö birtoklásásról szeretnék tanulni?
-Elnézét Uram ezt kifejtené bővebben?-Hangom mostmár sokkalta puhatolozobb.
-2016-ot írunk hölgyem mostanság az emberek csak akkor olvasnak mást a közösségi felületeken kívül mást ha jólfizetö állást akarnak!
-Erre páran felkacagtak.
-Én nem hagytam annyiban értetlenkedve felcsattantam. (persze csak jól nevelten,és hallkan)
-Az imént azt mondta hogy ez csak egy lépcsőfok ahoz amik szeretnénk lenni!
A jokivánságait köszönöm szépen,De nem az a célom hogy milliókat keressek a könyveimmel!
Én ezért élek....Képzelje csak Jane Austin életét írás nálkül! -A tanár Úr mosolygott.Éreztem magamon hogy sokan rám pillantanak.
Még az a sötétbarna bőrdzsekis fiú is akiből csak a dus oldalra fésült haját láttam eddig meg a hatalmas fekete keretes szemüvegjét.
-Lévai J.Deniel -Jól mondom?
-Jól tanár úr! Én szintén írónak készülök!
-Úgy néz ki sok írónk akad! És milyen formát kedvel a legjobban?
-Az élet formát!
-Erre felkacagott a tanár. Engem viszont egyátalán nem mulatatott,inkább érdeklödésre birt.
A finom ám kissé rekettes féfihangot megkarcolta a céltudatosság.
-Ezt most hogy érti? Minden érdekli?
-Minden ami kifejez,és átadható!
-Mosolyra huzodott a szám,ö pedig a válla mögé pillantott, akkor egyből éreztem hogy nem leszek egyedül az érveimmel...
***
Egy meleg Capuciono,és a könyvem amit már 4 napja olvasok s lassan a végére érek.
Az egyetem előtti lépcsősor legfelső fokára húzódtam hiába szép az épület belső tere de mégis ez volt a legszimpatikusabb hely.Pedig szakad az eső.
Hallottam hogy valaki mellém lép és sötét füstöt fújt rám, és a könyvem lapjaira.
Felpillantottam és a vastag szemüvegkeretes fiú állt keresztbe tett lábakkal és kezekkel melletem,pontosabban az oszlopnak támaszkodva minek én is.
-Jól beoltatod a tanárt.-Szolt hozzám és lépett lefelé két lépcsőfokot majd leült és a cigiébe újra beleszívva így folytatta-Elmész egy irodalni kurzusra,és beoltanak hogy miért akarsz író lenni?!
Felszisszen mélyen-Ez fáj!-Nézett maga elé majd a füsttel összemosódott esőcseppeket figyelte amik az alsó lépcsőket ütötték vágták.
-Igen...Szegem le az arcom,és közben arra leszek figyelmes hogy a kezét felém tartja-Deniel.-Vizszinü szeme,az egyémmel találkozva,elidöz egy percet.
-Dzsuliáná.-Kezem nekinyútjom,aztán sietve elengedem.
-Nagyon szép neved van....-Dzsuliáná-Izlelgeti-nagyon tetszik.
-Ma már te vagy a második akinek tetszik! Köszönöm!-Derülök felé,és azon filózom összecsukjam-e a könyvem.
-Dzsuliana...Jó kimondani képes leszek csak azért jóban lenni veled hogy így hívhassalak.-Felnevetek...
-Mit olvasol? Amugy,zavar hogy ide ültem?-A hanga olyan mint egy romantikus filböl valami szexi pasié.Olyan sikamlos,rekedtt és már-már érzéki.
De az ábrázata egyátalán nem az!
-Nem...-Bököm ki,de valójában nagyon is feszéjez a helyzet,nem szertném hogy oktalanul lássanak egy pasival. Akkor aztán felröppenne a plyetyi,a növéren undok sogornöje
lenne a fö hirvivöje annak hogy Dzsuliánának "viszket". Pedig pont nem vágyon semmiféle férfira,föleg nem egy ilyen Lévai,bagolyképü Deniel -cimü
abrázatra aki pont nem az én
esetem.Lejjebb huzom a térdem alá a szoknyám,és közben lesütöm a szemeimet,ha most becsuknám a könyvem,azzal azt jelezném
hogy maradjon,ha nyitva hagyom s néha-néha pillantok rá,az talán tiszteletlenség,de mindenképp jelzö arra hogy tünnjön el.
Nincs kedvem pont egy olyan himnemü lény miatt bajba kerülni aki fikarcnyit sem a zsánerem.
-Akkor jó csak azért mert elég zavartnak tűnsz! Vagy mindig ilyen vagy?-Persze hogy zavartnak tünök!
Roma származásu lány vagyok,aki egyátalán nincs szokva himnemüek jelentlétével akinknek......várjunk csak mint is mondott? (Ilyen???)
-Milyen??
-Olyan kis fura.-Dörzsöli meg az állát.
-Nem vagyok fura!-Huzom össze a szemöldököm,visszakozva.
-Nee ne szégyelld a fura az jó!
-Felugrik a szemöldököm,és elveszek abba a két szóban. A Fura az Jó! A furát és a jót kevesen kacsolják össze. Külömben is ki ö ahoz hogy megmondja
milyen vagyok,10 perce sem beszélünk.A könnyvemre pillant,aztán átnul a lábam felett és becsukja az az ölemben.
Remegnek a lábaim,most azonnal képes lennék felpattani,érzem hogy közelsége felmelegiti az arcom.A francba is,nem vagyok szokva a férfi közeséggel.
Feszéjezett vagyok!!! Mély levegö Dzsuliana....
-Jon Courtenay Grimwood: Száműzött Angyal.-Mondtam ki halkan és mutattam a borítóját a könnyemnek.Ekkor elvette a kezét, (Halelujah)
-Nem ismerem,jó?
-Hát kinek mi tetszik... Mondjuk van benne olyan ami kifejez és átadható.-Ismételtem neki vissza a saját szavait.
-Furcsán elmosolyodott és elnyomta a cigiét.Talán nem is színtiszta mosoly volt csak egy arc összerándulás ami a csodálkozást fejezte ki hogy megjegyeztem amit mondott.
-Tetszett amit mondtál!-Vallom be,aztán végül nem nyitom ki ujra a könyvet,becsusztatom a táskámba.
-Kösz...-Nézett egy pillanatig a szemembe majd a kabátja zsebében kezdett kutakodni. Egy pipát vett elő olyat mint amit az asztmások szoktak használni.
És egyet fújt be magának.
Ööö...ne haragudj hogy beleszólok de még én viselkedem furán? Az előbb nyomtad el a cigidet most meg....? Miért cigizel ha asztmás vagy?
-Hümmögött valamit magában miközben egy győzedelmes mosoly kerülgette a száját és felém hajolva így szolt: -Ez egy harc!
Ez egyszerre figyelem felkeltő és beteg is kezd lenni azt hiszem picit félek tőle! Talán,többröl van itt szó mint szimplán arról,hogy ö egy férfi,
és ezért lennék kissé zavarban,na jó ez Férfi szó enyhe tulzás!
Egy kölyök képü pasi! Baglyosvonásokkal,de amit hangot ad a szemeiböl jövö "valaminek" amitöl kicsit visszafullad belém a levegö,olyan
másnak látszik mint az utcán szembejövö,huszonéves koroszály himjei. Biztosan a világitó kék szemei miatt.
-Nem érted mi?-Rázom a fejem.Miféle harcrol beszél? Kátránnyal nem lehet legyözni a asztmát!
-Adok okot a betegségem létezésének,nincs rá magyarázat hogy miért vagyok asztmás.
Te is lehetnél vagy Ö is nézett a jóval mellettünk elhaladó lányra.
De nem! Én vagyok!Ha csak úgy magamtól befulladok, mert amugy ez bármikor megtörténhet, és nem csak akkor a zaklatott vagyok,
akkor miért ne adjak igazi okot?
De ezzel magadnak ártasz! Húztam össze a szemeimet és vesztem el az övéiben azt hiszem nem teljesen kék.
Van benne egy pici zöld is. Szép mély tekintete van,olyan titogzatos,de mindenképp öszinte.
Már nem zavar a jelenléte,pedig kellene,apu mingyárt itt lesz értem
-Most se érted!-Tul sokat hallgatok,biztos azt hiszi hüjének nézem,vagy ö néz lassan engem annak...?
-De értem! Ha rosszul vagy van mire fogni,nincs benned a kérdés hogy miért vagyok pont....
-Én ilyen nyavalyás,igen!-Fejezte be a mondatot ön elégedetten.
-Fura vagy!-Mosolyogtam.
-Te meg gyönyörű!-Az arca nyugott és öszinte,tény ként költe,nem dícsszóként.
Semmiféle hátsó szándéka sincs ö nem az a pasi aki így akar egy 20 perces örömmámorra elcsalni majd eljátszani hogy sose látott.
Most erre mégis mit mondjak? Jobb lesz ha megyek!
-Köszönöm majd fogtam a cuccaimat és felálltam.
-Rosszat mondtam?
-Nem dehogy is szia.És otthagytam mint egy idióta elszaladtam a legközelebbi pékségig és telefonáltam apunak hogy odajöjjön értem.
Az alibim az volt hogy szomjas voltam. Ugy viselkedtem mint egy buta kislány? Nem...csak annak érzem magam,szokszor megjátszom
hogy még mindig 14 éves vagyok,anyúék kislánya.Hol ott ez már rég nem igy van.
Talán ezzel akarok vezeleni amiért csalódniuk kellet bennem. Senkit nem akrtam bántani.
De bagolykéű igazat mondott,Tényleg fura vagyok,a cigányság számára igen az vagyok!
Ccc...Még hogy a fura az jó...!
